Gyilkoli, az öreg suszter

A borzalom nevű érmét nem lehet megfordítani:
nincs másik oldala

Bizony, meg nem mondom néktek, milyen szívvel írom ezt a történetet, bár annyi bizonyos, hogy a cinegének már rég elkopott a cipőcskéje. Az utcánkban lakik Gyilkoli bácsi, de mi soha nem kacagunk együtt édesanyámmal azon, ahogyan az öreg a környék macskáit fojtogatja. Ej, hisz hogyan is nevethetnénk együtt, mikor anyám nem is a mi utcánkban lakik, hanem egy másik utcában, annak is a legvégén?!
S könnyesen nevetni is akkor tudtunk utoljára, mikor édesapám meghalt, mitőlünk meg azt kérte a hentesujjú boncmester, vinnénk már otthonról egy lepedőt a kedves halottra, mert arra nem telik a kórháznak. Aztán meg csak jobb az, ha hazaiban hamvasztják el az embert, ugye?
Hej, ennél jobb móka csak az anyakönyvi hivatalban volt, ahol egy szép öltönyös hivatalnok bácsi irányította a bemenetelt, mint a jó bakter a vonatokat a végtelenbe szaladó sínpár mellett álló, fehérre meszelt házacskájából.
Újszülöttek jobbra, halottak balra! De bőven megérte a fáradságot, hisz másképpen soha meg nem tudtam volna a hamvasztás SZJ számát (hangolás; hangszerelés; hangyairtás; hamvasztás)!
No, de nagyon elkalandoztam Gyilkoli bácsi dolgától! Azt meg végképp nem szeretném, ha megharagudnék rám, mivel jómagam igen kedvelem az állatokat! Minálunk három pákosztos cica lefetyeli a cicakonzervet, melyet egy csintalan kutyakölyök próbál rendre elcsenni tőlük, hiába korholom szelíden, hogy azt bizony nem szabad. No de, ugye, egy olyan buta sem akad közöttetek, aki ne tudná, hogy a cicakonzerv nem cicából készül? Dehogy abból, ebugatta! Hiszen akkor nem vennék meg a jó gazdik a Micikének! Ajaj, Micikét Micikével etetni? Az volna ám csak a fura világ! Biz a cicakonzerv más állatok húsocskájából készül: kendermagos tyúkocskáéból, tehénkéjéből meg annak a fiacskájáéból. Mi, emberek persze eszünk malackát is. Nincs is ebben kivetnivaló, elvégre az oroszlántól sem várja senki emberfia, hogy kukoricakásán éljen, nem igaz? Hanem az oroszlánnak nincs ám szorgos sofőrje, aki a vágóhídra szállítja a zsákmányt fürge teherautója rakterébe bezsúfolva, mint az állatokat! No, de mit prézsmitálok ennyit, mikor bizonyosan ti is láttatok már ilyen ügyes járműveket az országúton, amikor nyaralni utaztatok a nagymamához falura, a jó levegőre.
A vágóhidat meg jobb is, ha nem láttátok, mert akkor ki enné meg a sok finom hamburgert, szedtevette, teremtette!
Aztán bizony óriáspanda sem lennék jó szívvel a Távol-Keleten, bármennyire messzi vidék is az!
Aj, baj, hogy a ravaszdi embereknek a mackók epéjére fáj a foguk! Pöttömnyi ketrecekben csapolják a bikficeket, amíg meg nem halnak, és akkor szerezni kell másikat.
Jaj szegény fejemnek, hisz a Gyilkoli bácsi már megint kiment belőle! Úgy megfeledkeztem róla, mint a kiskutya az ugatásról, amikor baltával levágták a négy mancsocskáját! De bizony nem értem, mire kellett valakinek vagy inkább valaminek a szegény Kormos kutya lába? Hisz abból ki nem telik egy manócskányi szőrmebunda sem! De nem ám! Egy valamirevaló bundához rengeteg sok szőrös állatka kell. Az sem mindegy, miként ölik meg őket, mert nem sérülhet ám meg haldoklás közben a bundácskájuk!
No, ugyan én ezeket pont annyira nem értem, mint azt, hogy a Gyilkoli bácsi miért fojtogatja a macskákat. Pedig az öregről kitudódott, hogy fojtogatás után a cicákra nincs már többé szüksége, hiszen rendre a szemétre hajítja valamennyit. Ebből pedig én arra gondolok, hogy tán fojtogatás közben történhetik vele valami, amitől igazán fontos embernek érzi magát. Talán ezekben a pillanatokban érti meg, mi végre jött erre a rigófüttyös, kerek világra, úgy nyolcvan éve, tavaszon.
Hej, de nincs is annál jobb, mint a tavasszal kipattanó rügyek fürkészése! A Gyilkoli bácsi kertjében is ott feszülnek már csinos rendben a frissen metszett ágakon.
Most, ahogyan ott üldögél a vén diófa alatti lócán, s a napsugár táncot lejt szellőborzolta, ősz haján, olyan szelídforma öregembernek tetszik, amint a tisztes munkától megkérgesedett kezeivel a drótját morzsolgatja.
Mindenható természetanyánk, aki mindenkinek ád áldást s bosszúságot egyaránt, most meleg mosolyát küldi felénk a közelgő tavasszal. Igazságosan sütteti a nappal a macskák meg a Gyilkoli bácsi fejét, csak a macskák nem tudnak maguknak UV-szűrős naptejet vásárolni.
Ugye, milyen jó, hogy embernek születtünk?
Vagy Gyilkoli bácsinak.
No, madárdalos jó reggelt kívánok!