Keresés

Banán, pumpa, kurbli - 1. A kamarakórus és a többiek… (2011)

(rendezte: Kriskó László)

A L’art pour l’art Társulat kamarakórusa bevonul egy bérház udvarára és kísérletet tesz a Taplókantáta című dal eléneklésére. A kísérlet nem eredményes, mert Margit éppen akkor kezdi porolni a szőnyegét, és a Társulat sértődötten elvonul. A kórus több helyen is pórul jár, míg végül egy liftben történik meg a csoda: a művet zavartalanul előadhatják.
A kórus meg-megjelenése az összekötő szál, és ugyanez foglalja keretbe a műsor jeleneteit, dalait is. Kíváncsi Hajnalka egy értelmesnek nem igazán mondható fiatalembert interjúvol meg kevés sikerrel. A költő a mentőautót választja művének előadására.
Leopold olvasni tanítja a buta gyerekeket, amit Tompika ABC-je nem biztos, hogy segíteni tud. A Kétszemélyes zenekar című dal a Simon és Garfunkel énekduó sikereit lovagolja meg, majd Frigid Mirtill mutatja be korszerű gyermeknevelő eszközét, a gyermekpásztort.
Ezek után Naftalin Ernő, Besenyő István és Boborján gondoskodnak a nézők kellemes szórakoztatásáról. Margit és Zigóta egy fenomenálisan szellemes beszélgetés után duettet énekel, amit a rap hívei különösen élvezhetnek.

  • A kamarakórus énekelne a házudvaron
  • Főcím
  • Visszakézből – Kíváncsi Hajnalka műsora /Mondja, Béla!/ (írta: Szászi Móni)
  • A költő hozzászól (írta: Laár András)
  • Kalandvetítés (Zengő ABC) (írta: Dolák-Saly Róbert)
  • Tompika ABC-je (írta: Laár András)
  • A kamarakórus énekelne a színpadon
  • Kétszemélyes zenekar /dal/ (zene: Paul Simon, szöveg: Laár András)
  • A kamarakórus énekelne a szabadban
  • Frigid Mirtill előadása /Gyermekpásztor/ (írta: Szászi Móni)
  • Naftalin Ernő ötlettára /Önismeret/ (írta: Dolák-Saly Róbert)
  • Besenyő-monológ (írta: Laár András)
  • Margit és Zigóta (írta: Szászi Móni)
  • Anyukám a Margit /dal/ (zene, szöveg: Dolák-Saly Róbert)
  • Besenyő bíztatja Boborjánt (írta: Dolák-Saly Róbert)
  • Az ellenséges idegen lény /Boborján/ (írta: Dolák-Saly Róbert, Szászi Móni)
  • A kamarakórus énekel a liftben /Taplókantáta/ (zene: J. S. Bach, szöveg: Szászi Móni)
  • Vége-főcím

Powered by Gothic
© 2013 Deepskeye Systems -

L'art pour l'art Produkció - Bognár István - Mobil: 06-20-938-3344 - E-mail: lpl@lpl.hu