A L’art pour l’art Társulat a színtiszta magyar abszurd humort játszó színház egyetlen hazai képviselője.
A művészcsoport 1986-ban kezdte pályafutását. Akkor történt, hogy Galla Miklós zenész rávette Laár András zenészt, hogy az ő abszurd verseire építve hozzanak létre egy jelenetekkel tarkított színházi előadást. Ehhez a produkcióhoz kérték fel Dolák-Saly Róbert zenészt, hogy a jelenetek között adja elő komolyabb hangvételű dalszerzeményeit. Már a próbákon rájöttek, hogy a harsány nevetésekkel tarkított műsort nem lenne tanácsos komor hangulatú dalokkal megszakítani. Hogy Róbert mégis jó választás volt, az hamar kiderült. Az első formáció hölgytagja Bálint Bea volt, akivel együtt a Török Pál utcai Pinceszínházban mutatkoztak be először.

Első műsoruk címe, a Laár pour Laár az „önimádó költő” figurájára utalt. A művészcsoport a nagy sikerek hatására 1987-ben arra az elhatározásra jutott, hogy együtt maradnak. Nevüket L'art pour l'art Társulatra változtatva jelezték, hogy csapatmunkában folytatják tovább. Később Bea egyéb elfoglaltsága miatt megvált a Társulattól. Helyére egy gimnáziumi tehetségkutató versenyen felfedezett Nagy Natália nevű lány került, akiről később kiderült, hogy az ismert humorista, Nagy Bandó András lánya.

Ez a formáció még két színházi estet hozott létre, Farkas a mezőn és Rengeteg parittya címmel, melyek szintén hatalmas sikert hoztak a társaság számára. A Társulat ekkor ebben a felállásban egy közös megállapodás eredményeképpen 1990-1994-ig szüneteltette az élő fellépéseket, csak néhány tévés munkát vállaltak közösen. 1994-ben a csapat úgy döntött, hogy folytatja a színházi megjelenéseket is, és későbbi törzshelyükön, a Budapest Bábszínházban újították fel a Farkas a mezőn, és 1995-ben a Rengeteg parittya című előadásaikat. Ez a felállás 1996-ig dolgozott együtt.

A tagváltozások után 1997-ben mutatta be az új trió-formáció (Dolák-Saly Róbert, Laár András és Pethő Zsolt) az új korszak első színdarabját, a legendás Winnetou-t, mely rengeteg új találmánnyal, figurával gazdagította a Társulat repertoárját. 1998-ban lett teljes a csapat, amikor az addig íróként háttérben dolgozó Szászi Móni színészként is csatlakozott a fiúkhoz, aki színpadra először A három testőr és a jeti című darabban lépett 1999-ben.

A szorgalmas és gyümölcsöző együttműködés következményeként az új kvartett visszahódította közönségét, és a legnagyobb színházak színpadain azóta is játsszák sziporkázóan szellemes abszurd darabjaikat. Új estjeiket általában másfél évig tartják műsoron. Törzshelyük változatlanul a Budapest Bábszínház, de vidéki színházakban, művelődési intézményekben is rendszeresen fellépnek. (pl.: Győri Nemzeti Színház, Szegedi Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, stb.)

Az évtizedek óta állami támogatás nélkül (!) működő vándorszínház a maga nemében példátlan sikersorozatának egyik titka valószínűleg nem csak az, hogy mindig nagy műgonddal, igényességgel készültek a közönséggel való találkozásokra, hanem az is, hogy egy olyan, más produkcióktól eltérő, sajátos világot teremtettek, amely egyedülálló a hazai színházi, írói, zenei és előadói palettán.

Tudtad-e, hogyan születnek a színházi estek címei?