Keresés

Farkas a mezőn (1988 / felújítás: 1994)

Sokan csak 1993 szilveszterén, a Vastyúk is talál szeget című tévéműsorban látták először a L'art pour l'art Társulatot. Pedig a négyfős csoport már 1986 óta működik. A Farkas a mezőn című színházi estjüket eredetileg 1988-ban mutatták be, ám utoljára 1990-ben(!) láthatta a budapesti közönség. Most új helyszínen, felújítva kerül színre a sziporkázó abszurd est, a közel kétórás ötletzuhatag.

Az előadásból megtudhatjuk, mi a színház és a színészet lényege, hogyan kell intelligensen, akrobatikusan és humánusan jelen lenni a színpadon. Színre lép Tompika, valamint Lali és Gyuszi. A fent említett szilveszteri műsorból fölidézik a Mai történetet ("Én is szeretlek.") és a bűvészjelenetet. Színháztörténeti pillanat A vérnarancs című bűnügyi játék. (A L'art pour l'art Társulat valamennyi műsorszámát a csoport tagjai írják.)

Galla Miklóst és Nagy Natáliát a Holló-Színházból is ismerheti a közönség; ott angol humorral foglalkoznak. Laár András tagja volt a méltán népszerű KFT együttesnek, jelenleg a HFT-ben zenél. Dolák-Saly Róbert pedig önálló lemezével és koncertjeivel szerez örömet az igényes produkciók híveinek.

Powered by Gothic
© 2013 Deepskeye Systems -

L'art pour l'art Produkció - Bognár István - Mobil: 06-20-938-3344 - E-mail: lpl@lpl.hu